
A GLB 2024-ES ÉVÉRTÉKELÉSE
Történetünk családi vállalkozásként indult, de mára olyan céggé fejlődtünk, amely a hazai fémipar meghatározó szereplője lett. Bár az évek alatt szervezetünk mérete sokat nőtt és tevékenységünket is jelentősen bővítettük, mindig ügyeltük arra, hogy a kezdetek családias légkörét megőrizzük. Számunkra ez a közeg nemcsak egy munkahelyet jelent, de közösséget is, ahol minden egyén egyformán fontos, és ahol sikereink alapját a kölcsönös tisztelet és bizalom képezi.
A gazdasági bizonytalanság és stagnálás ellenére az elmúlt év új lehetőségeket és fejlődést hozott. Büszkék vagyunk arra, hogy a kihívások ellenére is növekedni tudtunk és sikerült alkalmazkodnunk a kedvezőtlen piaci körülményekhez. Gyors reakcióképességünknek és kollégáink szakértelmének hála, sokkal „erősebbé váltunk”.
Új partneri kapcsolatok és növekvő kapacitás
2024-ben két új, nemzetközileg is elismert partnerünkkel kezdtük meg az együttműködést. Az egyik, a világ egyik vezető elektromosjármű-gyártója, a másik pedig egy mezőgazdasági járműipari nagyvállalat. Mivel új ügyfeleink megrendelései – nagy volumenű, ütemezhető sorozatgyártással – kötik majd le gyártó részelegeink termelési kapacitását, ezért 2025-ben várhatóan tovább bővülünk.
Intenzív tárgyalásokat folytatunk egy jelentős nemzetközi vasútipari vállalattal, amely komoly mérföldkő lehet számunkra. Ha a partnerség megvalósul, 2026-tól 5 éves intervallumokban, előre meghatározott mennyiségekkel kalkulálva vállalhatunk munkát, így lehetőség nyílik arra, hogy szakmai rátermettségünket nemzetközi színtéren is bizonyítsuk.
A volt "Pick pálya" és a GLB TekePont
2024-ben egy szívünkhöz közel álló közösségi projektbe is belevágtunk: átvettük a Felső Tisza-part szomszédságában lévő régi Pick tekepálya üzemeltetését. A felújítás azóta is folyamatosan zajlik. Mára a TekePont egy olyan üzletszerűen működő, korszerű sportlétesítmény lett, mely folyamatosan fogadja a hobbijátékosokat és a tekesport szerelmeseit.
Eredmények és fejlődés
Az elmúlt időszakban jelentős hangsúlyt helyeztünk szervezeti és technológiai megújulásunkra, ezek a fejlesztések az idei évben is folytatódnak. Adminisztrációnk digitalizációja, egy új értékesítési vezető kinevezése és az újabb, működést támogató szoftverek bevezetése mind-mind olyan lépések, melyekkel még hatékonyabb üzletmenetet valósítunk meg.
2025-re olyan célokat tűztünk ki, melyek túlmutatnak a hazai piacon. Stratégiai fókuszunkban kiemelt helyet kap a nemzetközi jelenlét erősítése és a globális elismertség megszerzése. Folytatjuk nemzetközi partnereink körének bővítését, hogy vállalatunk innovatív megoldásait szélesebb körben is ismertté tegyük.
Idén egy nagyobb lélegzetvételű partnertalálkozót is tervezünk, ahol lehetőség nyílik arra, hogy erősítsük kapcsolatainkat és bemutassuk legújabb fejlesztéseinket.
Előre, a jövőbe
„Eredményeink munkatársaink nélkül nem valósulhattak volna meg. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki hozzájárult sikereinkhez! Büszkék vagyunk arra, amit közösen elértünk, és biztosak vagyunk benne, hogy 2025-ben is folytatjuk ezt az utat. Számunkra a jövő nem csupán a fejlődésről szól, hanem vállalati értékeink megőrzéséről is.” – mondta Bogdán Péter, a cég ügyvezetője.